Amikor egy hölgy a stylist vagy ruhatervező segítségét kéri a megfelelő öltözék kiválasztásához, általában kritikusan, leggyakrabban negatív önértékeléssel szemléli magát. Vajon miből alakul ki ez a negativitásokat kereső hozzáállás?
Kinek szeretne tetszeni egy nő? Naná, hogy a férfiaknak. (És naná, a nőknek.) Mindig azt hajtogattuk, hogy „szép az, ami érdek nélkül tetszik”; node vajon igaz-e, hogy egy nő érdek nélkül tetszik egy férfinek? Lehet érdekből házasodni, de érdekből szépnek látni?! Pedig bizony van érdek – biológiai. Az emberiség kódolt ösztöne a szaporodás, mely befolyásolja minden egyén párválasztását és így minden ítéletben benne van. Ez ugyan már társadalmi, kulturális szinten nem minősülhet érdeknek, viszont belső mozgatórugóink egyike, genetikai érdek. (Képek forrása a könyvben.)
Vizsgáljuk meg, biológiai értelemben melyik nő „kívánatos”. Mindig az olyan nő minősül vonzónak, akinek a bőre egészséges színű, a szeme nagy, csípője kerekded – a férfiak t.i. tudat alatt a termékeny nőket keresik. A szépség hatalma nagy – ám a hormonoké még nagyobb. Akinek kerekded, széles a csípője, az könnyen szül. A szépség elsősorban biológiai üzenet: a dús és fényes haj, rózsás orca, cakkos száj, apró orr és puha áll mind-mind a bőségesen rendelkezésre álló ösztrogénről regél. Kutatók szerint ezt keresik tudat alatt a férfiak, akiknek ösztönei még mindig neandervölgyi szinten vannak.
Az attraktivitás mindig „egyedi”, de a homokóra sziluett mégis alapidea. A derék-csípő arány ideálisan 0,7-1, azaz a karcsú derekú, de széles csípőjű homokóra típus a férfiálmok netovábbja, még 120-as csípővel is passzoló darázsderékkal. Természetesen A hormonális tetszés nem minden - pótolhatja a test szépségét a „párosodási” készségesség és képesség, amit a férfinép a feromonok (nemi hírvivőmolekulák) felhőjéből olvas ki. De kívánatos a jó humorú, magabiztos, jó kedvű nő is. Az a nő, aki önmagát menőnek tartja és jól érzi magát a bőrében, azt szuggerálja a férfinek, hogy érdemes őt megkapni.
Mitől attraktívabb az egyik nő mint a másik?
A biológián túllépve attól, ha pazar „zsákmány”. Mivel a hímek érzik, hogy a belterjes kereszteződés beteggé teszi a fajt, az egyedit keresik, a sémától eltérőt, így a szórásba sok olyan nő is belekerül, akiről nőtársai azt mondják, „fene tudja mit esznek rajta”.
A stylist szemével tervezve – ennek az elvárásnak megfelelve - két fontos dolgot emelünk ki: a ruházat összképének a megfelelő mell-derék-csípő arányt kell sugallnia, természetesen figyelembe véve az illető valós testi adottságait is. A másik, hogy némi sminkkel, egy megfelelő szemkiemeléssel, fényes szájfénnyel imitálni tudjuk azt a képet, amit a férfiak egy nőben külsőleg, „nemileg” keresnek.
A stílustervezés nyomán járó pozitív átváltozás lehet olyan hatással az átváltozott ügyfélre, hogy önbecsülése szárnyakat kap és hirtelen soha nem tapasztalt sikereket arat a férfiak körében. (Ebből adódóan az sem lehet véletlen, hogy habos fehér ruhakölteményében minden ara úgy sugárzik, hogy a smink szinte felesleges, hiszen a kívánatosság tudata is kisugárzik és bűvkörbe von másokat!)
Vajh a szépség univerzális?
Minden bizonnyal, legalábbis egy adott történelmi korban. A kornak megfelelő kinézetet sajnos minden korosztály megpróbálja elérni. Miközben egy leány karcsú, fejletlen, addig egy érett asszony, pláne ha szült, mindig gömbölydedebb, mégis megpróbál csitrinek látszani.
A kor médiája és felső körei ideálokat kreálnak, példaképeket gyártanak, mint eszményt és követendő példát mutogatják. Az adott kor divatja természetesen mindig felülírja, nevetségessé teszi az elmúlt (test)divatot, és a született, természetes arányokat is.
Érdekes, hogy miként a ruházat terén újabb trendek keletkeznek, így van ez a szépségideál esetén is.: ha csak visszatekintünk a XX-XXI. századra, hol az elesett lelenc, drogos, deszka, hol a természetes vagy felpumpált, dús idomú díva volt keresett.
Hol a férfifaló vamp, hol a fiús nő, hol a kislány volt „menő”, hogy régmúlt idők ideáljairól ne beszéljünk, gondoljunk csak a rubensi alkatra, vagy akár Mme Pompadour igencsak husis hátsójára!
Korokat átívelő ideál nem létezhet, ma visszatekintve sok olyan hölgy is van, aki „objektíven” - evolúcionális szemmel - nem jó vagy arányos alakú, azonban megfelel a kor ideáljának, egybe esik természetes testi megjelenése az aktuális divattal, így istennőnek kiáltják ki. Ma is kérdezhetnénk, vajon mit ettek rajta?! Jó példa erre Erzsébet királyné, Sisi, aki törékeny d erekát, vékony csontozatát a Wittelsbach ágból szerezte. Ő a fűzőkorszakban jól járt az alkatával, a család férfitagjai nyilván kevésbé, hiszen lötyögött rajtuk az egyenruha. Hasonlóképpen jó korba született a girhes Wallis Simpson, aki joggal mondta, hogy „nem lehet valaki elég gazdag és vékony”: ő maga irreálisan keskeny csípővel rendelkezett. De a mai sztárok között is van sok olyan, akinek természetesen vékony csontú alkata éppen megfelel a kor ideáljának, mint pld. Keira Knightley vagy Paris Hilton. Ők a múlt században igencsak sovány, beteges leánykáknak számítottak volna, és nemigen választotta volna őket utódra vágyó férfi. Ma senkinek nem jut eszébe vékonyságukról negatívan megnyilatkozni, inkább az ex-szexszimbólum Marilyn Monroe fenékméretére tesznek megjegyzést, mert most a túláradó idom „plöttyedtnek”, sőt molettnek számít. (Miközben pl. Marilyn alkata egész életében megfelelt a 90-60-90-nek.)
Ha ennyire képlékeny az ideál, miért ostorozzuk magunkat? Ha önkritikusan szemléljük magunkat, őszintén és objektíven el tudjuk dönteni, mi az, ami szép vagy előnytelen rajtunk, így simán elfedjük ami rossz és kiemeljük, ami szép. Kérhetjük pártatlan szakember segítségét is. A kornak megfelelő szuper alkat vagy csodás szépség…Vékony vagy fotóznivalóan szép nem lehet mindenki, de kívánatos, ápolt, csinos és divatos bárki!
Hogyan váljunk hát a lehető legszebbé? Figyelembe kell vennünk, hogy testünk kinézetéért a genetika és biokémia 30%-ban felelős tényező! A hatvanas évek manökenjei csak 8 százalékkal voltak vékonyabbak az átlagnőnél. Akkoriban a kecses járás, arányos testalkat és hibátlan bőr volt fontos, ma azonban sétáló ruhafogasokat keresnek. A modellek ma 25%-kal vékonyabbak az átlagnőnél, ami 180 cm-es magasságukat figyelembe véve veszélyes, semmiképpen nem szolgálhat például. ha úgy akarunk kinézni mint egy modell, mert olyan légiesen lánykás, ne feledjük, sokszor tényleg lányka!
Általában manapság az ehhez hasonlatos hamis példaképek miatt az önképpel van baj. A modellkultusz miatt a vékony hölgy daginak, a molett-kampány miatt a dagi hölgy vékonynak hiszi magát.
Mit mondjunk a formás átlagnőknek, akik önmagukat kövérnek érzik? Először is azt, hogy a pszichiáterek szerint az önéheztető nők pontosan azt a tradíciót viszik tovább, amely szerint a nők alacsonyabb értékűek, így aztán nyugodtan kapjanak kevesebbet enni – remélem, erre minden öntudatos mai nő felhördül! Ennek ellenére ma a fiúcsecsemőket Nyugaton (!) is tovább szoptatják, és a legöntudatosabb háziasszony is a férjének-fiának adja a nagyobb, szebb húst.
Egy érdekes kísérletben azt vizsgálták, hogy mi a károsabb: a túl kevés vagy túl sok evés? Az enyhe alultápláltság jött ki pozitívan az összehasonlításból. Ugyan eleink sokat ettek, és a zsíros ételeket sem kerülték, ne feledjük, mennyivel többet mozogtak: a több kilométeres séta a munkahelyre vagy iskolába, lépcsőzés, otthoni testmozgás napi program volt. Az elhízás az anyagcserefolyamatok genetikai-, központi idegrendszeri- vagy endokrin- és környezeti hatásaira vezethető vissza. Az elhízás azonban legalább annyira népbetegség, mint amennyire a kövérség-fóbia. Jólétben élünk, a fast food miatt bármikor ehetünk, mellé sokat nassolunk, akkor is, ha nem vagyunk éhesek. A testmozgás felbuzdulás-szerű, de inkább jellemző a társadalom sok kis robotjára a több órás ülés, liften és kocsival közlekedés, komputer és TV
Persze a kutatók arra is rámutattak, hogy a sok túlfinomított élelmiszer, a tápcsatornán átszáguldó nulla tápértékű adalékok, a rágást nem igénylő étek, a tartósított félkész ételek tönkre tették emésztőrendszerünket: a lerakódó mérgek megterhelik, míg állandó puffadás, székrekedés, allergiák alakulnak ki. Erre tesz rá egy lapáttal a stressz.
Persze a test kikészítése ellenére is tökéletesek akarunk lenni. A csinos, értsd vékony és ruganyos testű nő ellentéte a „husikás” jelző, ami esztétikátlan, ő a falánk, de legalábbis edzésekhez lusta valaki, sokak szerint. Ha bemegy egy boltba vásárolni a 42-44-es méretű nő, bizonyítottan kevésbé gondosan szolgálják ki, munkát keresve a felvételi beszélgetéseken hátrányt szenved. Hát még a nagyobb méretű! Ruházati boltokban gúnyosan mérik végig, akár tart a bolt nagyobb méretet, akár nem. Aki „trendy”, az szálkás és sovány, még 50 éves korban is. (Képek forrása az említett könyvben.)
|
A „Sziluett” c. e-bookból olvasta a bevezetőt. A könyvben végig elemzem a különféle női testalkatokat, hiszen a súlyunk változik az élet során, arányaink és alkatunk nem! A szabásvonalak – sziluettek – alkatok mentén elemzem a szabásvonalakat és a női test sziluettjét, majd részletesen kitérek az alkatokra: a törzs formái szerint és a törzs és a láb arányai szerint, a ruházat és kiegészítők szempontjából elemezve a jó és rossz választásokat. Ezek után szót ejtek az alacsony és magas hölgyekről abból a szempontból, hogy mire ügyeljenek. A molett hölgyeknek külön részt szentelek, ahol a bemutatott rendszer alapján végig veszem az alkatokat és tanácsokat adok nekik is. Külön divattörténeti fejezet foglalkozik a legismertebb szabásvonalakkal.
A testalkat-elemzés része az oktatásainknak, nézze meg itt is!