Stylist Kézikönyv 1-2. című szakmai munkám után sokan kérdezték, miért nem szerkesztek egy kifejezetten esküvőkről szóló művet? Körülnéztem hát a piacon és magam is megállapítottam, hogy nincsen olyan képi megfogalmazású, ugyanakkor stylist szemmel elemző mű, mely az esküvőt az összes résztvevő szemszögéből, ruházat és kiegészítők, smink, frizura és dekoráció alapján tárgyalná. Az itt látható könyv egy kiadó kérésére született, de anyagi okokból elállt a szerződéstől, és hiába, hogy a kedves Érdeklődők várták a művet, ez a fiókban ragadt. Mivel a fiók nem elég lelkes „olvasóm”, úgy döntöttem, közreadom. A könyv elméleti alapú és örök érvényű, igen átfogó ismereteket nyújtó alapmű, mely ebből kifolyólag nem tekinti feladatának az aktuális divatirányzatok ismertetését. Azt garantálhatom, hogy akár házasulandó, akár esküvőszervező, az egyes fejezeteihez mindig szívesen fog visszatérni.